

# Event Details

- **Event Name**: ELSŐKBŐL LETTEK… - kortárs_kór_kép | előadás + közönségtalálkozó
- **Event Start and End Date**: Fri, 26 Jun, 2026 at 07:30 pm – Fri, 26 Jun, 2026 at 09:30 pm (+02:00)
- **Event Description**: Az első kaposvári színész osztály előadása.

A Mars már a spájzban van! Az ember meghódította a Naprendszert, nincs mit ezen szégyellni. Együtt csináltuk, közös a siker. És mint ilyen, kötelességünk, hogy az új bolygóra is azonnal, mindenekelőtt, postafordultával: kultúrát közvetítsünk.

Tudják ezt a Föld leggazdagabb emberei is, akik mélyen elhivatottak a kultúrával szemben, és nem sajnáltak pénzt, időt, energiát, (na jó a pénzt sajnálták), hogy beleinvesztáljanak az első MARS Színház Projektbe. Miszerint a szomszéd bolygóra mindenekelőtt színművészeket kell kilőni, akik szórakoztatják a csillagközi civilizációkat, és terjesztik kultúránkat. Az amerikaiak, (főleg a leggazdagabbak) akik szeretnek mindent rövidíteni, lásd: USA, FBI, NBA, CNN – azonnal kiemelt fontosságú szent célként kezdtek tekinteni, az MSZP-re is. Szerencsére soha, semmilyen komolyan vehető, hasonló elnevezésű rövidítés nem volt, így a formaságok után, a projekt célegyenesbe ért.

Ehhez a nem hétköznapi feladathoz, pedig nem hétköznapi színművészek kellenek. Neeem, nem a Brad Pitt, meg a Di Caprio, olyanok kellenek, akik azért annyira nem hiányoznának innen. Mert ugye az nem kérdés, hogy eljutunk a Marsra. Hogy vissza jövünk-e… az a kérdés.

A világ leggazdagabb emberei felkutatták azt a csapatot, akik már valami nagyon hasonló történelmi tettet végrehajtottak, azt a csapatot, akiknek már van tapasztalata, zord, kietlen vidéken elhinteni a színházcsinálás magvát, azt a csapatot, akik már elindítottak valamit, ami virágzik a mai napig, azt a csapatot, akikre emberi jelzőt keveset találni, mert démonok ők… színészdémonok, akik, ha Kaposváron első osztály tudtak lenni… akkor ez a Marson, gyerekjáték lesz nekik. Akik, ha dombóvári átszállással fel-és leingáztak Budapest és Kaposvár között, akkor a Föld-Mars távolság is csak egy vállrándítás nekik, egy párizsis szendvics, egy, „jé ez már Kelenföld”, egy huncut mosoly, egy akkor még ihatunk is valamit.

Így követhetjük végig, ahogy a ma sok felé, sok módon élő, külön-külön emberilények, újra egyesülve, démonokként meghódítják a világűr színházi deszkáit. Ha az ember ellebeg egy űrszemét mellett, és azt bármilyen más civilizált lény figyeli, az már színház.

Hogy miképp történik a beszervezés? A pszichikai felkészítés? A fizikai felkészítés? Mennyi ideig lesznek távol? Hogy lehet-e feliratni az űrhajó büféjében? Hogy miképp választanak darabot? Hogy van-e értelme sminkelni szkafanderben? Van-e értelme smink nélkül csinálni bármit? Hogy egyáltalán, hogy maradnak életben? Vagy, ha nem… mit hagynak maguk mögött? Kiknek fognak ők hiányozni? 

Hiányozni fognak ők bárkinek is? Külön-külön talán, de együtt? Vagy lehet, hogy azért kell pont őket kilőni, mert ez a legkisebb veszteség? Kinek, mit ér meg ez a kaland, ki mit áldozna fel ezért ma… hogy elmúltak 40 évesek is a démonok, és csak mosolyogva, könnyel átitatott nosztalgiával gondolnak ők maguk is, egykori fiatal színész-létük felé.

Ezekre a kérdésekre mind választ kapunk, ebben a korát meghaladó magyar drámában, ami a 2026-os RIVALDA kötet borítójának közepét foglalná el. Ha lenne.
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/elsŐkbŐl-lettek…-kortárs_kór_kép-|-előadás-közönségtalálkozó/200029477980050
- **Event Categories**: sports
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 20

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: Kristály
- **lat**: 47.521552372575
- **long**: 19.044367969036
- **full address**: Kristály, Margitsziget hrsz.: 23800 ,Budapest, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: ELSŐKBŐL LETTEK… - kortárs_kór_kép | előadás + közönségtalálkozó
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events1/banners/9039d9084f5d32391fee909216bd96402cfe7f842295e5307db20e3fdb58965b-rimg-w1200-h1697-dc2e4b5f-gmir?v=1773783170

## FAQs

- **Q**: When and where is ELSŐKBŐL LETTEK… - kortárs_kór_kép | előadás + közönségtalálkozó being held?
  - **A:** ELSŐKBŐL LETTEK… - kortárs_kór_kép | előadás + közönségtalálkozó takes place on Fri, 26 Jun, 2026 at 07:30 pm to Fri, 26 Jun, 2026 at 09:30 pm at Kristály, Margitsziget hrsz.: 23800 ,Budapest, Hungary.
- **Q**: Who is organizing ELSŐKBŐL LETTEK… - kortárs_kór_kép | előadás + közönségtalálkozó?
  - **A:** ELSŐKBŐL LETTEK… - kortárs_kór_kép | előadás + közönségtalálkozó is organized by Kristály.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "ELSŐKBŐL LETTEK… - kortárs_kór_kép | előadás + közönségtalálkozó",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events1/banners/9039d9084f5d32391fee909216bd96402cfe7f842295e5307db20e3fdb58965b-rimg-w1200-h1697-dc2e4b5f-gmir?v=1773783170",
        "startDate": "2026-06-26T19:30:00+02:00",
        "endDate": "2026-06-26T21:30:00+02:00",
        "url": "https://allevents.in/budapest/elsŐkbŐl-lettek…-kortárs_kór_kép-|-előadás-közönségtalálkozó/200029477980050",
        "eventStatus": "https://schema.org/EventScheduled",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Kristály",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Margitsziget hrsz.: 23800 ,Budapest, Hungary",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.521552372575",
                "longitude": "19.044367969036"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Az első kaposvári színész osztály előadása.\n\nA Mars már a spájzban van! Az ember meghódította a Naprendszert, nincs mit ezen szégyellni. Együtt csináltuk, közös a siker. És mint ilyen, kötelességünk, hogy az új bolygóra is azonnal, mindenekelőtt, postafordultával: kultúrát közvetítsünk.\n\nTudják ezt",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Kristly",
                "url": "https://allevents.in/org/kristály/19387198"
            }
        ]
    }
]
```